2013. június 20.

Antique Brown gránit

Antique Brown / Brown Antique / Maron Cohiba gránit


Több néven is fut, de általában Antiq Brown néven ismert, ez a rendkívül kemény gránit. Felülete fényesre csiszolva szinte üvegszerű. Színe: sötét, étcsokoládé barna, barnás-feketés darabokkal. Érdekessége, hogy egész nagy szálcsiszolt fémre emlékeztető darabkák is vannak benne, melyek más-más szögből csillannak meg. Jó választás, ha bézses árnyalatokhoz kell valami kontrasztos strapabíró anyag. Illik a wenge színű bútorokhoz, parkettákhoz. A saját fürdőszobámban a beépített kádam peremét is ebből az anyagból készítettem. Már évek óta használom és egy karc sincs rajta, mindent le lehet róla takarítani, akár dörzsi-szivaccsal is. Még most is úgy néz ki mint új korában. Konyhapultnak, mosdópultnak tökéletes. Sötét színe miatt inkább világosabb bútorokhoz javaslom.

Származási hely: Angola (Dél-Afrika)


Felületek: fényezett, mattcsiszolt, homokszórt, kefés antik, savazott, lángolt
A fényezett felülettől látszódnak a legjobban érdekes pikkelyes rajzolatai. Más ettől dúrvább felületekkel halványabb, homogénebb lesz. Érdekes, hogy homokszórás után, - bár a színe elhalványodik, elszűrkül - a felületi fémesen csillogó "pikkelyei" továbbra is szépen látszanak.

Hova javaslom? Bel és kültérre, bár viszonylag magas ára miatt nem hinném, hogy kültérre, nagy mennyiségben lesz rá szükség... arra vannak sokkal kedvezőbb árú kövek. Alkalmas fürdőszobák padló és falburkolataként, akár egyedi zuhanytálcának, egyéb helyiségek vízszintes burkolataként. Általában konyhapult és mosdópult készül belőle. Tökéletes modern házakba, lakásokba, ahova egyszerű kinézetű, különleges, nemes anyagra van szükség,- ami ráadásul időtálló, és nem használódik el.

Technikai adatok  
Jellemző anyagvastagság: 1; 2 és 3 cm
Méretei 2 és 3 cm vastag anyag esetében: 4-6 m2-es táblákban, ezekből lehet gyártani a szükséges méreteket. 1 cm vastag anyag általában standard burkolat méretekben kapható, mint:  30*30 és 60*30 cm

Súly: 2 cm vastag anyag: ~60 kg/m2; a 3 cm vastag anyag: ~90 kg/m2
Minimális vízfelvevő képessége miatt - mint minden természetes kő esetében - vizes helyiségekben vízszigetelés szükséges alá.

Nagyságrendi árak, hozzá illő és hasonló anyagok javaslata a képek után!

Ötletes, szép megoldás: Antique Brown fényes mosdópult, és mattcsiszolt falburkolat.
Díszítés: extra kékes-lilás mozaik, mely jól megy a gránitban itt-ott fellelhető,
hasonló színű, labradoros részekhez..


Antique Brown gránit mosdópult - közeli kép.

Bár a kép nem a legjobb a vakuzás miatt, de a lényeg látszik:
a fényre megcsillanó fémes színű lapocskák, pikkelyek.

Mattcsiszolt felületű Antique Brown konyhapult.
Nagyon szép a selymes felülete, illik hozzá a falon látható rusztikus brazil kvarcit burkolat.

Ismét egy selyemfényű (mattcsiszolt) pult.
A mosdó alulról szerelhető, így a mosdókivágás pereme is csiszolva van.

Antique Brown fényezett konyhapult.
Nem karcolódik, nem foltosodik, nem színeződik el. Ez egy örök darab!

Konyhapult és hátfal burkolat.
A táblából gyártott hátfal előnye, hogy akár 2 méteres darabokból is lehet.


Antique Brown konyhasziget.
10 cm vastagnak hat, de ezt a hatást ele lehet érni 2 cm vastag anyagból is gérbe illesztett élekkel.

Fényezett felületű pult részlet.

Random burkolat. A sötét lapok Antiq Brown gránitból készültek.

Ilyen nagy, közel 6 m2-es táblákból készülnek a konyhapultok,
mosdópultok, egyedi burkolatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése